A film

Harry Potter, az immár tizennégy éves, megboldogult gyerekkorú varázslótanonc negyedszer lépi át Roxfort kapuit, de valószínűleg ő az egyetlen, aki még komolyan hisz abban, hogy talán ez az év nyugisabb lesz, mint az eddigiek. A baljós jelek kíméletlenül sokasodnak: Harry-t furcsa, kínzó álmok gyötrik Voldemortról, majd mindennek tetejébe farsangoló Halálfalók színesítik a Kviddics Világkupa döntője utáni eufórikus kampánycsendet. Ne legyenek kétségeink: a Gonosz ismét itt ólálkodik a kertkapunál.

A dolgok akkor fordulnak komolyra, amikor a hírhedetten veszélyes varázslóverseny, a Trimágus Tusa hősünk személyében egy negyedik versenyzővel gazdagodik – Harry nevét sorsolja ki ugyanis a Tűz Serlege, úgy, hogy e „különlegesen mágikus erejű” kegytárgyat nemigen zavarja döntésében, hogy Harry a piros tizenhetes korhatárkarika miatt nem is nevezhetett volna a megmérettetésre. Nincs tehát más választása, mint valahogy túlélni a három versenyszámot, miközben barátaival megpróbálja kideríteni, vajon ki szeretné sebhelyes homlokát egy kandalló felett bekeretezve látni.

Indul az utazás, kérem tegyék meg tétjeiket!

A Harry Potter franchise az utóbbi években gigantikus méreteket öltött, és egy ilyen, rengeteg ország éves nemzeti össztermékét megalázóan leköröző bombaüzletben egész egyszerűen nem lehet hibázni. A Warner hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy az első két rész által kijelölt utat felcserélte a filmenkénti rendezőváltás kreatív bizonytalanságára, de A Tűz Serlegét látva ez meglehetősen jó döntésnek bizonyult.

A Chris Columbus által lefektetett alapokat sokan bírálják, én viszont tartom abbéli véleményem, hogy a Harry Potter univerzum miatta olyan, amilyen: a maga bátortalan és kommersz módján alkotó, de a gyerekek nyelvét hibátlanul és varázslatosan beszélő Columbus mind a látvánnyal, mind a gyerekszereplők kiválasztásával nagyban hozzájárult a következő részek, és végeredményben az egész széria elsöprő sikeréhez. Persze a kezdet mindig nehéz, de Columbus kissé didaktikus, kockázatkerülő előadásmódját felemlegetve azért ne feledjük, hogy A Bölcsek Köve alig volt vastagabb könyv egy Nők Lapja nyári különszámnál, másrészt az akkor még hátulgombolós, első rajongó-generáció nem kreatív, cronenbergi átértelmezést, hanem az esti mese pontos, szöveghű illusztrálását várta el az első két Potter-kalandtól.

Az egymást követő regények egyik legnagyobb erénye az, hogy együtt képesek nőni a rajongóikkal, és a harmadik részre a filmek is rátaláltak erre a ritmusra. Alfonso Cuarón laza mozdulatokkal átrajzolta Roxfort térképét, és a végre megfelelően tömény történeti alapanyag felrázta a forgatókönyvírókat is: a valamivel vaskosabb Az Azkabani fogoly kiváló lehetőség volt arra, hogy Cuarón áthelyezze a hangsúlyokat, és a kevésbé fontos cselekményszálakat kiemelje a mesélésből. A harmadik rész a csillagok szerencsés együttállásának köszönhette, hogy kimunkált, kerek egésszé válhatott, anélkül, hogy komolyabb hiányérzetünk lett volna a könyv ismeretében. Az Azkabani fogoly túllépett a szolgai illusztráción, és vagány ecsetvonásaival, újító ötleteivel felcsillantotta a varázslatra éhes filmrajongók szemét.

Mike Newell, a szinte teljes egészében brit szereplőgárda első „hazai pályás” mérkőzésvezetője igen komoly dilemma elé került, amikor kézbe vette a hatszáz oldalnál is hosszabb A Tűz Serlegét. Nyilvánvalóvá vált, hogy a grandiózusan hömpölygő cuaróni stílusban négy óránál rövidebb filmet összerakni fizikai képtelenség, a regény viszont már túl összetett volt ahhoz, hogy a kétharmadát büntetlenül ki lehessen hagyni. Newell pedig döntött: a történetet szépen képregénykockákká darabolta, és a kulcsjeleneteket minimális változtatással leforgatva szépen felfűzte egymás után. Az eredmény hatalmas sikert, és jónéhány fanyalgó kritikát eredményezett: A Tűz Serlege ugyanis se nem szolgaian illusztrálja, se nem szerves egységbe tömörítve árnyalja a Trimágus tusa bonyodalmait, hanem hamisítatlan brit látásmódjával epizódszerű történetszilánkokat jelenít meg anélkül, hogy a közöttük lévő időbeli viszonyon túl bármilyen kapcsolatot hangsúlyozna. Ennek köszönhetően a film sokkal kevésbé emészthető, mint a korábbiak: a keretes szerkezetet adó Dursley-család itt már bele sem fért a játékidőbe, mi több, az első negyedóra vizuális hullámvasútja akkora terjedelmű részét foglalja össze a regénynek, mint amennyit A Bölcsek Köve teljes hosszában taglalt.

Ezek után nem csoda, ha az a bizonyos hullámvasút meglehetősen zötyög, és ezt még tetézi, hogy a történet a negyedik részben jut el arra a pontra, hogy az ártatlan bociszemekben lassan különös tüzeket kezdenek lobbantani a hormonok…

Igen, a film vehemens előadásmódján túli második perverz húzása, hogy tudatosan szembemenetel a mai sörhabos tinivígjátékok romantikájával: az első kamaszszerelem egyszerre felszabadítóan csodálatos, ugyanakkor megalázóan vérciki, és Newell különös élvezettel filmezi ezeket a gyermekien őszinte, tiszta, apró jelbeszédeket, miközben persze maga is nagyokat röhög az ezt követő látványos pofáraeséseken.

Hiába, az első szerelem akkor is ilyen volt, ha lúdbőrözik a hátunk a vele kapcsolatos emlékek felidézésekor: a „Tánc” felszólításra talpra pattannak a lányok, de még mélyebbre csúsznak a székükben a fiúemberek, és egy báli felkérés sokkalta keményebb diónak bizonyul, mint tetőt mászni egy magyar mennydörgővel.

Még mielőtt úgy tűnnék, hogy földbe kívánom döngölni ezt a filmet, jelzem, a könyv ismeretében, első nézésre értetlenül álltam a rendező előbb felsorolt tudatos „mellényúlásai” előtt. Miközben (egyébként vérlázítóan zseniális módon) gyors huszárvágással átugorjuk a kviddics világkupa igencsak látványosnak ígérkező döntőjét, addig Newell fölösleges órákat pazarol arra, ahogy Ron Hermionét fikszírozza, és Harryvel óvodás butaságok miatt diplomáciai bojkottot tart fenn. Első nézés után el akartam üvölteni magam, hogy „Én inkább az ír-bolgár meccset, és a négy sárkányküzdelmet akartam látni…”, de aztán rájöttem, hogy a Harry Potter nem egy Michael „B”-film (szóvicc, hahó :-) (jó volt :) - a szerk.), és agyatlan akciómókát bármelyik bokorban találhatok akár duplalemezes kiszerelésben.

A rendező (részint időhiány miatt) nemigen kalandozik el: még a regény zanzájának is csak a legvelejét bontja ki, így sokszor igen fontos (és sajnos a film végén csúf halállal távozni kényszerülő) szereplők bemutatására sem marad elég ideje. Hogy ez hiba-e, vagy csupán továbbgondolásra inspiráló ihlet, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre ez a film az első, amelyik a regény ismerete nélkül sokkal kevesebb, annak ismeretében viszont vitathatatlanul több a korábbi részeknél.

A Harry Potter és a Tűz Serlege pont azért őrült és különleges film, mert nem az előbb felsorolt hibái ELLENÉRE, hanem éppen ezek miatt működik. Tudatosan vállalja, és szinte minden jelenetben érezteti, hogy ez a film egy gondosan összeválogatott egzotikus turmix, amibe a játékidőnél fogva nem fér, nem férhet bele több mágikus alkotóelem. Kedvcsináló azoknak, akik még nem olvasták el a jóval árnyaltabb, kidolgozottabb regényt, és üdítő rácsodálkozás azoknak, aki már olvasták, és epekedve várták az ártatlan gyerekszerelmek és a Sötét Nagyúr testet öltése közötti kontraszt filmes feldolgozását.

Merthogy ne legyenek kétségeink: Volde-nem-mondjuk-ki-a-nevét visszatérése egy tizennégy éves számára semmivel sem fontosabb esemény annál, mint hogy Cho visszamosolyog-e rá az ebédlőasztalnál, vagy sem. Ez ebben a korban mindig is így volt, és – hála istennek – unokáinknál is pontosan így marad.

A DVD

A Warner egész világra szóló döntése értelmében már Az Azkabani fogoly sem digipack-kiadásban, hanem egyszerű műanyag tokban jelent meg, amire ugyan formás kis papírfeknit húztak, de a minőségi „optimalizáció” így is eléggé szembetűnő maradt. Ugyanez a hagyomány folytatódik A Tűz Serlegénél is: a külső borító igényes és jó minőségű, bár megjegyzem, a türelmetlenebbek számára azért mellékelhettek volna egy béta-verziós varázspálcát, vagy egy kibontó átkot, mert a papírfekni eltávolítása különféle gyógyászati segédeszközök nélkül elég kemény diónak bizonyul.

A lemezek szitázása színes, magyar nyelvű, és ráadásul köralakú, úgyhogy kevés okunk lehet a panaszra. A menürendszeren eligazító betűzdelt papírtérkép, ami (számomra) már Az Azkabani fogoly kiadásán sem ért igazán sokat, itt már nem is része az alapfelszereltségnek, de ez a legkevesebb: aki eddig a minőségesésen siránkozott, annak mindez újabb ok az aggodalomra, akit viszont elsősorban a film minősége érdekel, az nyugodtan hátradőlhet a fotelban.

A menürendszer szélesvásznú, animált, de sajnos csak sztereó hangon szól hozzánk – ellenben ha akarjuk, magyarul is, ekkor viszont végig kell néznünk a „Ne lopj” kisfilmet az olajszőkítők ajánlásával. Sok polémia folyt e rendkívül tolakodó kampány hatását illetően, én úgy gondolom, némi kreativitással még ezt is fel lehetne dobni. Mondjuk így: „Nem lopnád el Harry varázspálcáját. Nem lopnád el a Magyar Mennydörgőt. Nem akarnál smárolni egy dementorral. Ne lopj…” És a végén: „Készült a Mágiaügyi Minisztérium ajánlásával.” Most őszintén: ki ne nézne meg egy ilyen reklámot? (Vajh mindez hogy nézne ki a Tolvajtempó című film esetében? "Lopnál Ferrarit. Lopnál Lamborginit. Na de filmet..." - A szerk.)

Na jó, ha így sem kapnánk kedvet hozzá, ügyesen kikerülhetjük, ha mondjuk Ausztráliát jelöljük meg az induló képernyőn, cserébe viszont le kell mondanunk a magyar menürendszerről.

A kép

Bevallom őszintén, picit megrémültem, amikor a film legelején a Warner-logó feltűnt a vásznon, és körülötte öklömnyi szürke kockák táncoltak a sötétben. De aztán szerencsére elmúlt, sőt, a következő pillanatban már fűszálakat lehetett számolni a temetőkertben. Ügyes húzás volt, egy horrorfilmen nem ijedtem volna meg ennyire…

Okulva az előző rész fényerejének nyomasztó alulvezéreltségén, valamelyest világosítottak a képen: a sötét jelenetek nem „csukódnak be”, a részletezettség mindvégig megmarad. A rendező továbbvitte a félhomályos, plasztikus képek cuaróni örökségét, és ez rendesen próbára teszi a DVD képességeit. Ennek ellenére csak néhányszor, a távoli ködös hátterek finom színátmeneteinél érezhető némi (alig észrevehető) pixelesedés. A kép szélesvásznú tévére optimalizált 2,40:1-es arányú, színei, részletezettsége és kontrasztja példaértékű.

A hang

Az angol Dolby Digital 5.1 szépen, széles hangtérrel szól. A hangmérnöki munkát dicséri, hogy a film nem pazarolja feleslegesen a puskaport, és nem hangoskodja túl magát: csak ott és akkor emelkedik meg a hangerő, ahol szükség van rá. Ennek köszönhetően az olyan apróságok is, mint mikor Rémszem Mordon szelíden rendre utasítja a mennyezetet, hihetetlen dinamikával és erővel szólalnak meg. A csúcs persze a sárkány-rally és a végső pálca-csörte Voldemort és Harry között, e jelenetek atmoszférája simán feledteti A Tűz Serlegéből kimaradt kviddics-mérkőzések hangkeverési bravúrjait.

A magyar 5.1 keverés mentségére legyen mondva, hogy megpróbál felnőni a feladathoz. A hangok jól követik a szereplők térbeli mozgását, de sehogy sem tudom szó nélkül hagyni egyes szinkronhangok ordítóan elhibázott kiválasztását: Voldemort hangja egy frusztrált, meleg bárzongoristáéhoz hasonlatos, és ez a film csúcsjelenetének hatását rendesen tönkre is teszi. Hermione hangja pedig hideg, mint egy nedves cicatalp…  nem is tudom. Tényleg ilyen kevesen lenni beszélni angol?

Extrák

Az extra lemezt a Trimágus tusa helyszíneinek megfelelően négy szakaszra bontva fedezhetjük fel: az extrák magyar feliratosak, a filmrészletek magyar nyelv választása esetén szinkronizáltak, a mozgó menük szélesvásznúak és magyar nyelvűek, szóval minden, ami szem-szájnak ingere. Bár hozzáteszem, a „Dörmsztréng”, a „Böbetonsz” és a „Flőőr Delakúúr” hallatán kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó nyelvterületen járok-e…

1. Az aréna

• Trimágus Tusa, a mennydörgő: interaktív játék, melyben végig kell járnunk a Tusa helyszíneit, megküzdeni Sárkánnyal, sellőkkel és Labirintussal, hogy miénk legyen a Kupa. Tizenkét éven felülieknek csak szülői felügyelettel ajánlott. Amúgy szórakoztató.
• Harry a mennydörgő ellen, az első próba: 6 perces összeállítás a sárkányeregetés  digitális megalkotásáról. Arra ugyan nem kapunk választ, hogy egy ilyen intelligenciájú lény mért mászik Harry után a tetőn, ahelyett, hogy odarepülne és fejestül leharapná a kapucniját, de tény, hogy e mutatvány nélkül a film sokkal kevesebb lenne. Komolyan.
• Találkozz a bajnokokkal: 13 perces kisfilm a három bajnok egy-egy forgatási napjáról. Izgalmas kulisszák mögötti felvételek és interjúk. Aki eddig nem zúgott bele fülig Clémence Poésy-be, az most megteheti.

Voules vous..?

2. A tó

• Trimágus tusa, a tó: interaktív játék, melyben végig kell járnunk a Tusa helyszíneit, megküzdeni Sárkánnyal, sellőkkel és Labirintussal, hogy miénk legyen a Kupa. Ezt mintha már írtam volna, nem?...
• Elmerülés a részletekben, a második próba: Kisfilm a fekete tó mélyéről, a sellők, kákalagok, és a vízalatti világ megalkotásáról. Két és fél millió liter víz, kék háttér: hiába, a gyerekszínészek rendesen megdolgoztak a pénzükért.

3. A labirintus

• Trimágus tusa, a labirintus: az Arénában és a Tóban megismert játék hivatalos remake-je. Mi több, pontosan ugyanaz.
• A temetőbe és vissza: Újabb móka Doom-stílusban - fegyverezd le a sírkövek mögül kikandikáló Halálfalókat, és küzdj meg Voldemort kígyójával. Igényes grafikával, tudjátok, srácoknak.
• A labirintus, a harmadik próba: A legutolsó megmérettetés forgatása egy kevéssé érdekfeszítő 6 perces kisfilmben.
• Tudodki: Az extra lemez legérdekesebb werkfilmjében Voldemort alakjáról, motivációiról láthatunk összefoglalót. Ralph Fiennes nagyszerű színész, és döbbenetes dolog látni, ahogy ízlelgeti a szerep egyszer mézes-mázas, másszor kegyetlen aspektusát. Az általa életre keltett Voldemort végletesen kiszámíthatatlan, hirtelen haragú, és ez teszi őt az utóbbi évek legfélelmetesebb, legmeggyőzőbb filmbéli gonoszává.

Ez nem Voldermort. Ugye nem hiszed azt, hogy lelőjük a film legnagyobb poénját?

4. Roxfort

• Kimaradt jelenetek: Roxfort üdvözlő éneke a vendégeknek (iszonyatosan ciki), néhány lánykérés, a Jarvis Cocker-féle „Hippogriff” című szám teljes báli verziója (korrekt), Karkarov és Piton Harry által véltelenül kihallgatott párbeszéde (nagyon jó), egy-két évődés Barty Kupor halálán, a Százfűlé főzeten, és a baljós jelek sokasodásán. Mint a címük is mutatja, legtöbbjüknek nem sok keresnivalója lett volna a filmben.
• Készülődés a karácsonyi bálra: Néhány gondolat estélyi ruhákról, zavarba ejtő kamaszszerelmekről, és felszabadult bulizásról. Talán a bál lett a film legőszintébb jelenete, mert szinte nem is kellett színészkednie senkinek: tucatnyi gyerek adta esetlen önmagát, és – mint a werkfilmből kiderül - a legjobban Mike Newell, a rendező szórakozott az egészen.
• Beszélgetés a szereplőkkel: Szűk félórás interjú a három főszereplővel, melyben megtudhatjuk, ki mennyire érzi közel magát saját szerepéhez, és milyen csodálatos volt a rendezővel dolgozni… Szokásos marketinganyag. Az interjú második felében öt szerencsés gyerkőc kérdéseire válaszolnak az elkövetkező filmek érdekes momentumairól, várva várt jeleneteiről. Kicsit hosszú, de jó móka, no azért magvas gondolatokra ne számítsunk.

• A negyedik rész vászonra varázslása: Összefoglaló a társaságról, az elmúlt öt évben rájuk mért megpróbáltatásokról, és Mike Newell kemény, de sikeres erőfeszítéseiről, hogy még közelebb hozza egymáshoz a szereplőket. Columbus anno remekül értett a gyerekek nyelvén, Newell pedig itt bizonyítja be igazán, hogy lélekben ő sem idősebb a Roxfort negyedéveseinél.
• Előzetes: a film első előzetese anamorf szélesvásznú képpel.
• DVD-romos extrák: egyéb számítógépes interaktív játékok, és webes link a Harry Potter honlapra.

A teljes kép

A Harry Potter és a Tűz Serlege a szélsőségek filmje: egyszerre nyomasztóan sötét és gyermekien vidám, brutálisan kegyetlen és feszélyezően gyengéd. Newell látványos könnyedséggel ötvözi a bukdácsoló tiniromantikát és a vérgőzős gyerekhorrort, úgy, hogy folyamatosan fenn tudja tartani a gyermeki varázslatot, miközben nem hagy kétséget afelől, hogy szereplői most már szó szoros értelmében az életükért küzdenek. A negyedik rész megindító átmenet egy új világba, ahol a tétova helyezkedést felváltja a nyílt, és felettébb gyilkos küzdelem. Mert Voldemort visszatért, és innettől kezdve – aki nem olvasta a könyveket, azoknak elárulom – kő kövön nem mard.

A DVD-kiadás külcsín tekintetében elmarad ugyan az első két résztől, de a tartalom magas színvonala bőven kárpótol a hiányosságokért. A film kép- és hangminősége kifogástalan, extrái informatívak, ajánlott fogyasztói ára hallatán pedig összenyálaztam a billentyűzetet a döbbenettől. Kötelező vétel.

Szása